Képes beszámoló – Lengyel Kultúra Napja Szolnokon

image_pdfimage_print

Képes beszámoló

 

Lengyel Kultúra Napja Szolnokon

 

A Szolnoki Lengyel Önkormányzat az “Európa Nap” keretében 2019. május 10 – 12 között Szolnoki Lengyel Napok „Lengyelesen Lendületesen” című rendezvényt valósított meg Szolnokon, melynek célja a lengyel kultúra, népi kultúra terjesztése, gasztronómia és lengyel turisztikai vonzerők bemutatása szolnoki, illetve országos közönség számára.

Ebben az évben „Moniuszko, a lengyel Erkel” szlogen jegyében rendeztük meg a programjainkat, melyekhez alap hangulatot a Lengyelországból, Mielecből érkezett M. Karlowicza Zeneiskola Fúvószenekarának előadása biztosította.

 

A lengyel művészeti csoport és a delegáció pénteken délután érkezett Szolnokra és egy baráti találkozón vett részt a helyi lengyelséggel.

Ezt követően részt vettünk a kétnyelvű Májusi Áhítaton a Belvárosi Nagytemplomban, amelyet Máté György és Miklusiak Krzysztof atyák celebráltak.

A kulturális eseményt színesítette a „Nők a lengyel – magyar történelemben” kiállítás a Damjanich János Múzeumban.

Másnap a Kossuth téren és a Verseghy Könyvtárban folytatódott a kulturális esemény.

A 15 éve az EU-ban, 15 km a városban családi kerékpár túrán mi is részt vettünk kinyilvánítva összetartozásunkat.

Ezt követően a könyvtár Verseghy termében 14:00 órakor Kohán Nikolett operaénekesnő nagysikerű fellépését hallhattuk és láthattuk Moniuszko műveiből. Előtte verssel emlékeztek meg a gyerekek Moniuszkoról.

A szabadtéri rendezvény előtt még megnézhettük Jan Bartoszek lengyel amatőr művész karikatúráit.

A délutáni program legnagyobb sikere a hagyományos lengyel ételek bemutatója volt.

A négy fajta pirog és a lengyel kolbászos és zsíroskenyér kovászos uborkával nagy sikert aratott.

„Bemutatkozik Lengyelország” program keretein belül bemutattuk Mielec és Bielsko-Biała valamint környéke turisztikai szépségét és lehetőségeit.

A két napos rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Fejér Andor és Szabó István Urak, Szolnok város alpolgármesterei.

 

A kétnapos rendezvényünket figyelemmel kísérte Szolnok TV is, amelyik röviden a rendezvény után a HÍRÓRA műsorában beszámolt a rendezvényről.

Az Új Néplap napilap május 13-i számában valamint a Polonia Węgierska magyarországi lengyelek havilap júliusi számában is beszámolt az eseményről.

Köszönjük a V. Szolnoki Lengyel Kultúra Napok rendezvényére nyújtott támogatást, amely nélkül a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat nem lett volna képes megvalósítani a programot. A lengyel kultúra nagyon fontos számunkra, az itt élő lengyeleknek és egyben megkívánjuk ismertetni ezeket az értékeket magyar barátainkkal is.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.