Kedves Klubtagok, kedves Barátaink! A közelgő Karácsonyi ünnepek alkalmából a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Lengyel – Magyar Klub szeretettel meghívja Önt és kedves családját a „Hagyományos Lengyel Karácsony” ünnepségére. A Szolnoki VÁRTEMPLOM-ban a hagyományos kétnyelvű szentmisén ünnepélyes keretek között megáldásra kerül Szent II. János Pál pápa szobra! Czarna Madonna  Olvasson tovább

A lengyel kultúrával, nyelvvel és hagyományokkal ismerkedtek a gyerekek öt napon keresztül a Tiszaligetben. A Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat táborába olyanok jelentkeztek, akik vagy lengyelek leszármazottai, vagy érdeklődnek az ország kultúrája, történelme iránt. A cél, a lengyelséget a lengyel származásúakban erősíteni, a magyarokkal pedig megismertetni – mondta el honlapunknak Bátori Zsolt, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. – A táborban egyszerre kapott helyet az oktatás és a játék, vaktérképen gyakorolt a mintegy húsz résztvevő gyerek, emellett lengyel dalokat, táncokat tanultak, zászlót, kalapot, virágkoszorút készítettek – sorolta az elnök. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők azt tervezik, a jövőben két hétre bővítenék a tábort, remélik, egyszerOlvasson tovább

A lengyel kultúrával, nyelvvel és hagyományokkal ismerkedtek a gyerekek öt napon keresztül a Tiszaligetben. Melynek egyik napján a Szolnok TV is riportot készített. A riport kb 18. perctől látható. A Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat táborába olyanok jelentkeztek, akik vagy lengyelek leszármazottai, vagy érdeklődnek az ország kultúrája, történelme iránt.Olvasson tovább

„Veletek harcoltunk…nem mint zsoldosok, nem a saját személyes céljainkért, hanem abban a reményben, hogy Ti sikeretek, s ebben a mi részvételünk is, alapja lesz annak a további harcnak, mely életünk szakadatlan célja: harc Lengyelország függetlenségéért…” A magyarokhoz intézett felhívásában ezzel a vallomással fejezi be Wysocki magyarországi hadi pályafutását 1849. augusztus 20-án, elhagyva a vérző magyar földet. Ebbe az egy mondatba tömörítve fejezte ki azt az eszmét, melynek jegyében a lengyelek közel egy évig harcoltak együtt a magyarokkal a közös ellenség ellen, s bár a túlerő által legyőzetve távoztak, örök emléket hagytak maguk után, amelyet nemzeteink a mai napig őriznek. A magyarok Wysockiról aránylag keveset tudnak,Olvasson tovább

A program első résztvevői, „Pleśnioki” betlehemes együttes Dél-Lengyelországból, a Tarnów melletti Pleśna községből december 9-én megérkezett. Még aznap 18 fős együttes tagjai Janusz Jarząb Közgyülés elnök Úr vezetésével megtekintették a Szolnoki Reptár Interaktív Repülés Történeti Múzeumot …és a Szolnoki Sőrárium Múzeumot. A pleśnai Kulturális Központban működő betlehemes csoport célja a betlehemezés hagyományának életben tartása, a kulturális identitás erősítése, megtartásának elősegítése. „Énekeljük együtt” – közös lengyel és magyar karácsonyi énekek eléneklése a „Pleśnioki” együttes közreműködésével. A szentmisén résztvevőket megtisztelte jelenlétével Dr. Beer Miklós püspök Úr, aki lengyel nyelven köszöntötte a hívőket és megáldotta Őket. Elmondta, hogy a volt lengyel pápa a példaképe, ahol csak tudott résztOlvasson tovább