Képes beszámoló   Lengyel Kultúra Napja Szolnokon   A Szolnoki Lengyel Önkormányzat az “Európa Nap” keretében 2019. május 10 – 12 között Szolnoki Lengyel Napok „Lengyelesen Lendületesen” című rendezvényt valósított meg Szolnokon, melynek célja a lengyel kultúra, népi kultúra terjesztése, gasztronómia és lengyel turisztikai vonzerők bemutatása szolnoki, illetve országos közönség számára. Ebben az évben „Moniuszko, a lengyel Erkel” szlogen jegyében rendeztük meg a programjainkat, melyekhez alap hangulatot a Lengyelországból, Mielecből érkezett M. Karlowicza Zeneiskola Fúvószenekarának előadása biztosította.   A lengyel művészeti csoport és a delegáció pénteken délután érkezett Szolnokra és egy baráti találkozón vett részt a helyi lengyelséggel. Ezt követően részt vettünk a kétnyelvű MájusiOlvasson tovább

„Hőseink emlékére – Közös történelmünk” 1849. március 5-i Szolnoki Csata   Az idei „Hőseink emlékére – Közös történelmünk” ünnepség sorozatunkat megnyitotta a „fehér-piros-fehér-zöld” A lengyel-magyar kapcsolatok évszázadai című,                                  nagyon érdekes előadás a Verseghy Ferenc Könyvtárban                        A következő esemény a Szolnoki Damjanics Múzeumban rendezett „…siessünk segíteni a magyarokat a harcban…” című   február 28-án megtartott kiállítás megnyitója volt.   A kiállítás megnyitóján a Lengyel-Magyar Klub nagy létszámmal képviselte magát. Az ünnepség sorozat következő eseménye a „Magyar emlékek Lengyelországban” című kiállítás megtekintése volt a Versegi Ferenc Könyvtárban. Az ünnepség kulturális programját gazdagította még a Lengyel NemzetiségiOlvasson tovább

Kedves Klubtagok! A Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Lengyel-Magyar Klub vezetősége nevében mellékelten megküldöm a részletes meghívót a Szolnoki Csatára és a könyvbemutatóra ahol  megemlékezünk az ezeréves közös történelmünkről. Tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit 2018. március 3-án (szombat) 11:00 órai kezdettel a Verseghy Ferenc Városi Könyvtár I. emeleti Művészeti Szalonban tartandó ünnepségre. Szeretnélek tájékoztatni Benneteket, hogy a könyv bemutató után nyilik lehetőség a könyv vásárlásra. Mindenkit szeretettel várunk. Várjuk szíves visszajelzéseteket a várható létszámról. Üdvözlettel: Bátoriné L. Éva     Mili Rodacy, w imieniu zarządu Samorządu Narodowości Polskiej oraz Klubu Polsko-Węgierskiego serdecznie zapraszamy Was wraz Rodziną oraz przyjaciółmi na uroczystość rozpoczynającą się o godzinie 11:00 w dniuOlvasson tovább