DERENKI BÚCSÚ – 2025

Ez évben is részt vettünk a magyarországi lengyelség ünnepén a Derenki búcsún, mely július 27-én került megrendezésre. A tizenöt fős csoportunk a szent mise után megkoszorúzta a temetőben lévő emlékkeresztet.
Mint minden évben az idén is lelkileg feltöltődve érkeztünk haza.
      
   
      



Tarnow – Muszyna – Derenk 2025.07.25-27.




Látogatást a Lengyel Köztársaság Szolnoki Konzulátusán

🇭🇺Június 20-án, Monika Wróbel a Fundacja 9sił Elnöke, valamint Bátori Zsolt, a Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke tett látogatást a Lengyel Köztársaság Szolnoki Konzulátusán, ahol Krzysztof Filipowicz a Konzulátus vezetője fogadta őket.
A találkozás, a X. szolnoki lengyel kultúra napja alkalmából, május 10-én megrendezett, „Visszatérés a forrásokhoz” Nők és a Virágok című kiállítás megnyitójának köszönhető, amelyen Krzysztof Filipowicz Konzul Úr tartotta a köszöntőbeszédet. A tárlat Lengyelország és Magyarország mellett, Japánban az Oszakai Világkiállításon is megtekinthető volt ezzel a Fundacja 9sił nemzetközi hírnevét erősítve.
A pénteki látogatás során szóba kerültek a további együttműködések lehetőségei, illetve azon közös projektek, amellyel a Lengyel Köztársaság Szolnoki Konzulátusa támogatni tudja az Alapítvány munkáját és Szolnok, valamint térségének fejlődését. Ráadásul abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Elnök Asszony elhozta számunkra a kiállítás plakátjaként szolgáló kép másolatát, amely innentől a Konzulátus falát díszíti.
Köszönjük a találkozást és a remek beszélgetést. 🖼
🇵🇱 20 czerwca Monika Wróbel, Prezes Fundacji 9sił, oraz Zsolt Bátori, Przewodniczący Samorządu Narodowości Polskiej w Szolnok, odwiedzili Konsulat RP w Szolnok, gdzie zostali przyjęci przez Szefa Konsulatu Krzysztofa Filipowicza.
Spotkanie było związane z otwarciem wystawy „Powrót do Źródeł” Kobiety i Kwiaty, zorganizowanej z okazji X Dnia Kultury Polskiej w Szolnok 10 maja, na której przemówienie otwierające wygłosił Konsul Krzysztof Filipowicz. Oprócz Polski i Węgier wystawa była również eksponowana na Osaka World Expo w Japonii, wzmacniając tym samym międzynarodową renomę Fundacji 9sił.
Podczas wizyty w piątek omówiono możliwości dalszej współpracy i wspólnych projektów, dzięki którym Konsulat RP w Szolnok może wspierać działalność Fundacji oraz rozwój Szolnok i regionu. Ponadto, byliśmy zaszczyceni, że Pani Prezes przywiozła nam kopię zdjęcia, które posłużyło jako plakat wystawy, która teraz ozdobi ścianę Konsulatu.
Dziękujemy za spotkanie i wspaniałą rozmowę. 🖼



Kengyelfutás Kengyelen – Sport és gyermeknapi programok az Erzsébeti kiserdőben

A Lengyel-Magyar Klub tagjaival meglátogattuk a szépen felújított Bagimajori Kúriát majd csatlakoztunk a Kengyelfutás Kengyelen Sport és gyermeknapi programokhoz az Erzsébeti kiserdőben.
Megcsodáltuk lovasbemutatót, a népi mesterségbemutatókat: csigatészta készítését, szalaghímzést, megkóstoltuk a helyben készült lángost és pörkölteket.
A gyermekek népi játékokon és ügyességi versenyeken vettek részt.
Gál József polgármester úr felkérésére két klubtagunk: Jordán Lajos és Királyházi Andor a főzőversenyen készült ételek zsűrizésébe is bekapcsolódtak. Érdeklődéssel figyelte a programokat a lengyel rádió munkatársa, Linkowski úr is, aki rendszeresen csatlakozik közösségünk programjaihoz.
Köszönjük Németh Lajos klubtagunknak, Kengyel alpolgármesterének meghívását, a kengyeli emberek szíves vendéglátását.



Szolnoki Európa Nap – 2025.05.10. Lengyelesen Lendületesen